Volvo S90 T5 Inscription, na ezzel megszenvedtünk. 3 hónapnál hosszabb idő alatt tudtuk értékesíteni

Péntek

Ajánlás útján keresett meg minket ügyfelünk, hogy segítsünk egy autó eladásában, amit egy budai kereskedés több, mint egy éve hirdet sikertelenül.


Az autó egy gyönyörű Volvo S90, a legszebb színösszeállítás. Sötétkék külső és vajszínű bőrbelső. A jobb hátulján volt egy minimális esztétikai sérülés, ami korábban szépen ki lett javítva. 

Kicsit drágábbra áraztuk be, mint a másik kereskedés, mert így ítéltük meg az aktuális piaci helyzet alapján.

Megkötöttük a bizományosi szerződést.

Péntek

Nagyon sok eladó autónk van ami arra vár, hogy felkészítsük az eladásra, ezért majd egy hétbe telt amire sorra került az autókozmetikába és meg tudtuk hirdetni.

A mai nap felkerült a hirdetès.

Csütörtök

Mióta megkaptuk a megbízást az autó eladására mindenhol hirdettük már az autót, csak a holdon nem. Számtalanszor fotóztuk újra és legalább annyiszor mozgattuk az árát. 

Volt több érdeklődő is ez az időszak alatt, de ezek cserék lettek volna, túlárazott autókat szerettek volna beszámíttatni. Ezeket nem tudtuk volna képviselni az eladó felé, ezért ezek nem jöttek létre. 

Minden, de tényleg minden tőlünk telhetőt megtettünk és több, mint 3 hónap kitartó munka meghozta a gyümölcsét.

Igaz nem az elsőre meghatározott áron, mert a piaci viszonyok változtak a megbízásunk óta, de az autónak ma megtaláltuk a vevőjét! Kp. fizetett és vitte is az autót.

Hiába a hosszú idő a megbízástól az eladásig mindenki boldog. Az eladó is, a vevőnk is és mi is, bár mi kicsit szomorúak is vagyunk úgy megszoktuk, hogy nyitásnál és zárásnál is ott volt velünk. 

Talán hiányozni is fog, de ez a kereskedésünk rendje, amit behoznak azt eladjuk. Akármilyen nehéz is.


Tekintsd meg ügyfeleink személyes véleményét:

Lukacs D. profile pictureLukacs D.
12:15 06 Aug 26
Nagyon kedvesek és készségesek voltak, amikor odavittem az autót eladásra. Mindenről nyíltan tájékoztattak és semmi rejtett költség nem merült fel. Remek volt a kapcsolattartás és a kocsit nagyon hamar eladták. Köszönöm a segítségüket és ajánlani tudom mindenki számára.
Udvardi Tibor D. profile pictureUdvardi Tibor D.
12:59 22 Jul 26
Ha egy valóban korrekt és megbízható autókereskedést kerestek, akkor jó szívvel ajánlom az Auto26 csapatát. Végig segítőkészek és korrektek voltak, a megvásárolt autónkról pedig teljes körű, őszinte tájékoztatást kaptunk. Jó érzéssel vásároltunk náluk, ezért bátran ajánlom őket mindenkinek. Keressétek őket bizalommal, nem fogtok csalódni!
Jozsef G. profile pictureJozsef G.
01:49 06 Jul 26
A pontosság, a rugalmasság és az ügyfélorientált szolgáltatás mellett még a kávét minőségét is kiemelném amivel megkínáltak. Aki el akarja kerülni a szerencse lovag autókereskedők nyomott árait és véget nem érő telefonálgatásait annak tudom őket ajánlani! Köszönöm!
András H. profile pictureAndrás H.
04:29 24 Jun 26
Az autót elvittem a kereskedésbe, ahol tájékoztattak arról, mennyiért érdemes meghirdetni, illetve megkérdezték mennyit szeretnék kapni az autóért. Ennek megfelelően határoztuk meg az eladási árat. Az autó az élőkészületek után (külső és belső tisztítás), ami egy hét volt, került fel két ilyen jellegű oldalra. A hirdetés megjelenését követő egy héten belül meglett az új gazdája.
A jutalékkal és egyéb költségekkel (autó kozmetika, biztosítás) csökkentett eladási árat az eladás másnapján megkaptam. Korrekt, gyors ügyintézés volt, kedves személyzettel. Bátran ajánlom mindenkinek. Ezen kívül megkíméled magad a sok komolytalan érdeklődő hivásától.
Bence Galgócz D. profile pictureBence Galgócz D.
16:12 01 Jun 26
Totális, jéghideg profizmus !

Kedvesek voltak segitokeszek es minden kérdésre szajbaragosan de kedvesen válaszoltak ! Autómat egy hét alatt eladtak a piaci ár alatt picivel de villám gyorsan . Kommunikáció hibátlan a két srác Kristóf es Gyula rendkívül kedvesek voltak végig . Csak ajánlani tudom ha nem akarsz az Sütő eladásával foglalkozni !
Tamás S. profile pictureTamás S.
22:48 31 May 26
Profi, ügyfélközpontú csapat. Pár hónap alatt sikerült eladni az autót, de közben a folyamat minden részébe be voltam vonva. Pont a kellő mennyiségű telefonhívást kellett folytatnom velük. Nem kell noszogatni őket, minden megy magától. Becsületesek. Nincs semmi simli, visszatekerés vagy hasonló. Az ember azt kapja, ami a valóság.
Peter B profile picturePeter B
08:51 19 May 26
Használt gépjármű bizományi értékesítéséhez vettem igénybe a szolgáltatásaikat és kitűnő tapasztalatokat szereztem. Profi, hozzáértő csapat, első osztályú szolgáltatás (ide értve azt is, hogy igen jól becsülték meg a reális árszintet). Csak ajánlani tudok őket!
Jutka V. profile pictureJutka V.
05:11 17 May 26
Igazából mindenkinek ilyen autóvásárlási élményt kívánok, mint amilyen nekünk volt az A200-zal. Kristóf és Gyula elképesztően jófej srácok, bármilyen „hülye” kérdésünk volt, mindig készségesen segítettek, és végig azt éreztük, hogy jó helyen vagyunk.
Minden túlzás nélkül: az autó álomgazdára talált, a vásárlás élménye pedig maga is egy álom volt, nagyon jól éreztük magunkat. Tényleg ritka az ilyen pozitív hozzáállás és korrektség, igazából minden kereskedésnek ilyennek kéne lennie és akkor nem kéne az embernek félve mennie egy ilyen helyre, hogy elköltse a pénzét. A tulajjal nem találkoztunk de remélem büszke a srácokra nagyon!!!
Köszönünk mindent! 😊 Jutka&Jucika❤️
Wiktor V. profile pictureWiktor V.
11:36 28 Apr 26
Életemben első autóját tekintettem meg 2026.03.23-án az Auto26 kereskedésben. Egy gyönyörű, szürke, használt Volkswagen Arteon TSI 2.0-t. A típussal már hosszabb ideje szemeztem, ezért nem volt sok gondolkodás. Nagyon segítőkész és gyors, rugalmas ügymenet során vehettem meg az autót.
A gyakorlott, rugalmas támogatásra nagy szükség volt, mert az első autóm tényén túl, lízinggel kellett megvásárolnom az egész gépi ménest, ráadásul egy vállalat bizományi járművéről volt szó, így ez egyik félnek sem volt egyszerű. De mindent nagyon profin sikerült rendezni.
Végül 2026.04.20-án át is vettem a járművet.
Nagyon elégedett és igazán boldog vagyok a soklovas hintóval!

Csak napokkal később szembesültem vele, hogy mekkora egy dög ez a jószág! XD

A telephelyen hihetetlen nagy választékban állnak rendelkezésre megannyi autók, hintók és űrkorszak közeli autógépészeti csodák egyaránt.

Jó szívvel ajánlom mindenkinek!

olvasd el az összeset az alábbi gombra kattintva



Scroll to Top