29 milliós Porsche eladása is majdnem megvolt 24 óra alatt!

Ajánlás alapján hívott fel minket Péter, aki egy Porsche Taycant szeretett volna eladni a segítségünkkel.

Egyeztettünk telefonon, tájékoztattuk Pétert a feltételeinkről és a rá következő hétre toltuk az autó átvételét.

Következő héten pedig az azt követőre.

Aztán még egyet 🙂


Csütörtök

De! Ami késik nem múlik, a korábban sikeresen egyeztetett csütörtöki időpontra megérkezett Péter egy nagyon dögös Porsche Taycannal.

Az autó elképesztő, nem volt egy éves amikor Péter megrendelésére importálták Németországból. 4 éves most az autó, de olyan mint az új. Ezekre az autókra mondjuk, volt gazdája. Végig a Porsche Pest-nél voltak a szervizei elvégezve, egy-két kőfelverődésen kívül nincs rajta használati nyom.

Az ármeghatározás kissé rendhagyó volt. Ritkán találkozunk olyan eladóval akinél nekünk kell felfelé alkudnunk az autó hirdetési árát, mert alapértékeink közé tartozik a piaci áron történő értékesítés(!); nem akarunk egyetlen autót sem piaci ár alatt eladni. Könnyebb lenne gyors eladásokat ár alatti árazással elérni, de akkor az általunk vágyott win-win szituáció nem valósulna meg, hiszen csak a vevőnek lenne előnyös.

Szóval sikeresen feljebb alkudtuk az autót egészen 29 millióig. 🙂

Van azért egy kicsi bizonytalanság bennünk hogy fogja fogadni a piac az autót, mert majdnem elérte a km-számláló a százezret. Elektromos sportautó évi átlag 25.000 km futással, azért az soknak mondható.

Mindenesetre szerződtünk és beállt a kocsi a kozmetikára váró autók sorába.


Kedd

Néhány nap elég volt az autókozmetikának, gyakorlatilag új autót varázsoltak a Porsche-ből.

Elkezdtük fotózni, legkésőbb holnap ebből aktív hirdetés lesz.


Szerda

Még tegnap zárás előtt aktív lett a hirdetés, fantasztikus autó és parádésak lettek a képek. Több, mint 50 képből válogattunk és nehéz dolgunk volt, hogy melyik legyen az a 30 amit a hirdetésbe feltöltünk. Őszintén? Még este otthon is a képeket pörgettem olyan szép ez a kocsi. 🙂

Szóval szerda.

Érdeklődő telefont kapunk az autóra, a közelben van és egy óra múlva ott van megnézni az autót. Futunk-szaladunk, mert előző este elverte az eső, kicsit piszkosra száradt és mi frissen mosott autót jobban szeretünk mutatni, mint porosat.

Az autó teljeskörűen bemutatásra került, próbakörre is elvittük, nagyon tetszett az érdeklődőnek!

Az irodában végignéztük a szervizmúltját. Ritkán találkozunk ilyen feszes és megfontolt ügyféllel. Jellemzően egy sportautót impulzus vásárlással vesznek meg, itt mégis sok racionális érv lett felsorakoztatva. 1.5 órán keresztül tárgyaltunk és megegyeztünk a vételárban + beírtunk egy másnapi időpontot a foglalózásra.


Csütörtök

Mindenki megérkezik, még néhány technikai részletet egyeztettünk és a vevő elutalta, az eladónak pedig megérkezett a számlájára a foglaló teljes összege.

Harminchét óra telt el a hirdetés megjelenésétől!

Oldott a hangulat az eladóval, mert álmában sem gondolta volna, hogy ennyi idő alatt megtaláljuk a vevőt. Nagy örömet szereztünk neki, mert így racionális érvek mentén rendelheti meg a következő Porsche-jét.

Aktív finanszírozás volt az autón amikor hirdettük, ez nekünk nem probléma technikailag. Ilyenkor az autót nem tesszük azonnal elvihető státuszba és a vevőnek jelezzük, hogy a foglaló megfizetését követően néhány napra szükség van az okmányok előkészítésére.


Hétfő

Az eladó nagyon jó hírrel hívott, rekordsebességgel elintézte a finanszírozás lezárását, holnap délelőtt nálunk lesz minden papír az adásvételhez, reggel hívjuk is a vevőt és délután jöhet is aláírni.


Szerda

Mára sikerült az időpontot egyeztetni. 12 órakor pontosan érkezett a vevő, elszámoltunk, átadtuk a papírokat és az autót.

Napi rutin ez nekünk, de azért egy ilyen autót átadni nem lehet érzelemmentesen 🙂


37 óra. Ennyi időre volt szükségünk az eladáshoz.


Tekintsd meg ügyfeleink személyes véleményét:

Jozsef G. profile pictureJozsef G.
01:49 06 Jul 26
A pontosság, a rugalmasság és az ügyfélorientált szolgáltatás mellett még a kávét minőségét is kiemelném amivel megkínáltak. Aki el akarja kerülni a szerencse lovag autókereskedők nyomott árait és véget nem érő telefonálgatásait annak tudom őket ajánlani! Köszönöm!
Bence Galgócz D. profile pictureBence Galgócz D.
16:12 01 Jun 26
Totális, jéghideg profizmus !

Kedvesek voltak segitokeszek es minden kérdésre szajbaragosan de kedvesen válaszoltak ! Autómat egy hét alatt eladtak a piaci ár alatt picivel de villám gyorsan . Kommunikáció hibátlan a két srác Kristóf es Gyula rendkívül kedvesek voltak végig . Csak ajánlani tudom ha nem akarsz az Sütő eladásával foglalkozni !
Tamás S. profile pictureTamás S.
22:48 31 May 26
Profi, ügyfélközpontú csapat. Pár hónap alatt sikerült eladni az autót, de közben a folyamat minden részébe be voltam vonva. Pont a kellő mennyiségű telefonhívást kellett folytatnom velük. Nem kell noszogatni őket, minden megy magától. Becsületesek. Nincs semmi simli, visszatekerés vagy hasonló. Az ember azt kapja, ami a valóság.
Peter B profile picturePeter B
08:51 19 May 26
Használt gépjármű bizományi értékesítéséhez vettem igénybe a szolgáltatásaikat és kitűnő tapasztalatokat szereztem. Profi, hozzáértő csapat, első osztályú szolgáltatás (ide értve azt is, hogy igen jól becsülték meg a reális árszintet). Csak ajánlani tudok őket!
Jutka V. profile pictureJutka V.
05:11 17 May 26
Igazából mindenkinek ilyen autóvásárlási élményt kívánok, mint amilyen nekünk volt az A200-zal. Kristóf és Gyula elképesztően jófej srácok, bármilyen „hülye” kérdésünk volt, mindig készségesen segítettek, és végig azt éreztük, hogy jó helyen vagyunk.
Minden túlzás nélkül: az autó álomgazdára talált, a vásárlás élménye pedig maga is egy álom volt, nagyon jól éreztük magunkat. Tényleg ritka az ilyen pozitív hozzáállás és korrektség, igazából minden kereskedésnek ilyennek kéne lennie és akkor nem kéne az embernek félve mennie egy ilyen helyre, hogy elköltse a pénzét. A tulajjal nem találkoztunk de remélem büszke a srácokra nagyon!!!
Köszönünk mindent! 😊 Jutka&Jucika❤️
Hidvégi K. profile pictureHidvégi K.
11:33 07 Apr 26
Nagyon elégedett vagyok az autókereskedéssel!

Az ügyintézés az első pillanattól kezdve gördülékeny és profi volt. Rendkívül udvariasan, segítőkészen álltak hozzám, és minden kérdésemre gyors, pontos választ kaptam.
Az autó értékesítése a vártnál is gyorsabban történt, ráadásul minden elképzelésemet felülmúlva sikerült vevőt találniuk.

A papírmunka teljesen zökkenőmentesen zajlott, mindenről időben tájékoztattak, így nekem szinte semmi teendőm nem maradt. Igazi megkönnyebbülés volt ilyen megbízható és precíz csapattal dolgozni.

Szívből ajánlom mindenkinek, aki gyorsan és biztonságosan szeretné eladni az autóját!
Ákos N. profile pictureÁkos N.
08:03 27 Feb 26
5 csillag részemről. Toyota Auris 1.8 HSD-t vásároltam nàluk és már az első perctől pozitív benyomásom volt. Nagyon intelligens, korrekt és szimpatikus csapat, akik nem siettetnek, türelmesen válaszolnak minden kérdésre. Az egész folyamat tiszta és átlátható volt. Az autó pontosan azt az állapotot hozza, amit a hirdetésben leírtak, rejtett hibát nem tapasztaltam. Jó érzéssel ültem be az autóba, és azóta is elégedetten használom. Bátran ajánlom őket mindenkinek, aki minőségi, megbízható kereskedést keres.
Szilvia S. profile pictureSzilvia S.
17:28 21 Feb 26
Szívből ajánlom a kereskedést!! Megbízható, precíz jó fej csapat, mindenben segítenek, az ügyintézés gyors és zökkenőmentes volt, a vásárlás során végig jó hangulatú kommunikáció, komolyan élmény volt!! A jövőben ha újra autót veszek csakis hozzájuk fordulok, de egyenlőre élvezem a most vett szuper kocsim.
Innen is köszönök mindent, további sok sikert a Csapatnak 👏👏
Tibor B. profile pictureTibor B.
18:08 16 Feb 26
Profi kedves csapat, eddig minden rendben az autóval, nagyon gyors volt az ügyintézés, lemosva, kitakarítva adták át ami nekem egy fontos szempont.
Csak ajánlani tudjuk!

olvasd el az összeset az alábbi gombra kattintva



Scroll to Top