Kedd
Rafi bácsi megkeresése után behoztak ma egy Ford S-Max-ot. Nagyon jól extrázott autó, 4 kerék hajtás, bőr ülések, stb…
János a tulajdonosa hónapokig hirdette egy Budapesten kívüli megyeszékhelyen. Az autó bő 200 kilométerre volt Budapestről. A távolság sokszor kerékkötője az eladásnak, mert a budapesti vásárlók nem utaznak egy teljes napot egy bizonytalan állapotú autó miatt. Az ország pedig kétségtelenül Budapest centralizált.
Az autó extráiban nem értettünk egyet az eladóval, mert ő Titanium felszereltségűnek gondolta az autót, mi pedig eggyel magasabb, Vignale felszereltségűnek. Mivel mi autókatalógusból dolgozunk sikerült az érveinkkel meggyőznünk Jánost, az autója Vignale felszereltségű.
Beáraztuk az autót szűk 9 millió Forintra. János 9 millió felett hirdette, de elmondása szerint már 8 millióért odaadta volna.
Szerda
Felkészítettük az autót az eladásra, gyönyörűen kitakarítva 30 HD képet készítettünk, mármint legalább 40 képet, de válogatnunk kellett, mert a maximum a 30 db amit fel tudunk tölteni sajnos. Meghirdettük az összes felületünkön az autót és várjuk az érdeklődőket.
Csütörtök
9 órára már jöttek az autót megnézni, már tegnap délután telefonáltak, mert ilyen autót kerestek és nyitásra jönnek.
Bemutattuk az autót, próbakört mentünk és egy óra múlva meg is volt a vevője! Alkuról természetesen szó sem volt, a vevő egy régóta vágyott autóját találta meg nálunk. Finanszírozással szeretné megvásárolni az autót, aminek ügyintézését az irodánkban el is indítottuk. A foglaló is befizetésre került az autóra, de az autó hirdetését a finanszírozás lezárásáig fent hagytuk.
Péntek
Érkezett még 2 telefon az autóra, felvettük az adatokat és türelmet kértünk amíg lezárul a finanszírozás ügyintézése. Mindketten kp fizetnének az autóért és, ha nem jönne össze a finanszírozás az első ügyfélnek már jönnek is fizetni az autót.
Beállt a sor az autóra.
A foglaló beérkezése után pár nappal már a bank el is utalta a vevőnek az autó vételárát. Újabb sikeres értékesítésen vagyunk túl, ráadásul 24 órán belül megtaláltuk az autó vevőjét.
A vevő hónapok óta keresett egy ilyen adottságú autót, látta is az eladó korábbi hirdetését, de “nem tetszett” neki az az autó.
További érdekesség, hogy a vevő és az eladó ugyanazon a megyeszékhelyen élt, 40-50 kilométerre egymástól.
Előnyeink:
- tűpontos árazás
- pontos típus meghatározás
- garancia
- kereskedésünk jó lokációja
- helyszíni finanszírozás ügyintézés
- Holland-módszer
Tekintsd meg ügyfeleink személyes véleményét:
A jutalékkal és egyéb költségekkel (autó kozmetika, biztosítás) csökkentett eladási árat az eladás másnapján megkaptam. Korrekt, gyors ügyintézés volt, kedves személyzettel. Bátran ajánlom mindenkinek. Ezen kívül megkíméled magad a sok komolytalan érdeklődő hivásától.
Kedvesek voltak segitokeszek es minden kérdésre szajbaragosan de kedvesen válaszoltak ! Autómat egy hét alatt eladtak a piaci ár alatt picivel de villám gyorsan . Kommunikáció hibátlan a két srác Kristóf es Gyula rendkívül kedvesek voltak végig . Csak ajánlani tudom ha nem akarsz az Sütő eladásával foglalkozni !
Minden túlzás nélkül: az autó álomgazdára talált, a vásárlás élménye pedig maga is egy álom volt, nagyon jól éreztük magunkat. Tényleg ritka az ilyen pozitív hozzáállás és korrektség, igazából minden kereskedésnek ilyennek kéne lennie és akkor nem kéne az embernek félve mennie egy ilyen helyre, hogy elköltse a pénzét. A tulajjal nem találkoztunk de remélem büszke a srácokra nagyon!!!
Köszönünk mindent! 😊 Jutka&Jucika❤️
A gyakorlott, rugalmas támogatásra nagy szükség volt, mert az első autóm tényén túl, lízinggel kellett megvásárolnom az egész gépi ménest, ráadásul egy vállalat bizományi járművéről volt szó, így ez egyik félnek sem volt egyszerű. De mindent nagyon profin sikerült rendezni.
Végül 2026.04.20-án át is vettem a járművet.
Nagyon elégedett és igazán boldog vagyok a soklovas hintóval!
Csak napokkal később szembesültem vele, hogy mekkora egy dög ez a jószág! XD
A telephelyen hihetetlen nagy választékban állnak rendelkezésre megannyi autók, hintók és űrkorszak közeli autógépészeti csodák egyaránt.
Jó szívvel ajánlom mindenkinek!
Az ügyintézés az első pillanattól kezdve gördülékeny és profi volt. Rendkívül udvariasan, segítőkészen álltak hozzám, és minden kérdésemre gyors, pontos választ kaptam.
Az autó értékesítése a vártnál is gyorsabban történt, ráadásul minden elképzelésemet felülmúlva sikerült vevőt találniuk.
A papírmunka teljesen zökkenőmentesen zajlott, mindenről időben tájékoztattak, így nekem szinte semmi teendőm nem maradt. Igazi megkönnyebbülés volt ilyen megbízható és precíz csapattal dolgozni.
Szívből ajánlom mindenkinek, aki gyorsan és biztonságosan szeretné eladni az autóját!








